SZAKADÁS ÁROK – TUZSON ARBORÉTUM – BALASSI BORPINCE 2024. június 15

A Szakadás-árok minimum olyan izgalmas, mint a Rám-szakadék, csak épp egy egyáltalán nem kiépített szurdok, néhol 20 méter magas falakkal és szűk átjárókkal.

Hosszú, sokszor beszűkülő, magas falú szurdok a Szakadás-árok. Mint a szivacsból, úgy csöpög a víz a mohos, zöld sziklafalakról, az alján pedig patak csobog. Bejárása nem egyszerű, inkább kalandos, sokszor köveken kell ugrálni, farudakon kell egyensúlyozni a víz felett.

A palóc Grand Canyonként is emlegetett Páris-patak völgye az utóbbi néhány évben meglehetős ismertségre tett szert (tegyük hozzá, joggal), na de ki hallott a Szakadás-árokról? Nos, nem csodálkozom, én is egy túrablogot böngészve bukkantam rá a kommentek között, egy elejtett félmondatban. Gyors rákeresés a neten, és láss csodát, tényleg, mintha lenne ott valami Tar községtől keletre a Mátrában. Úgy döntöttem, ezt meg kell mutatnom Nektek.

Túránk Tar községből indul. A felhagyott kőbányáig itt-ott hétvégi házak tűnnek fel az út szélén. A rogyadozó bányaépületekkel magunk mögött hagyjuk az urbanizált környezet utolsó képviselőit is, kezdődhet az igazi kaland.

Néhány perc múlva a Felső-csevice-kútnál találunk felüdülést, érdemes a kulacsot megtölteni a finoman vasas ízű, enyhén szénsavas forrásvízzel. A kút mellett asztal és padok kínálnak pihenőt, de az az igazság, hogy ennél a pontnál még nem lehetünk fáradtak, szóval acélozzuk meg az akaratunkat, és térjünk le balra, a jelzett útról rögtön a pihenőhely mellől startoló csapáson.

Hozzá kell tennem, hogy a „térjünk LE” kifejezés nem pontos, ugyanis az ösvény merész szögben emelkedik. Mintegy 60-70 méter szintet küzdünk le, amíg felkapaszkodunk a sziklás hegyoldalon egy természetes kilátópontig, ahonnan Ágasvárig, Óvárig, illetve a Vár-bükkig láthatunk el, és persze az eddig megtett utunk is végig követhető madártávlatból. Jó időben a Cserhát és a Karancs-Medves is előkéklik a távolból.

Ha elteltünk a panoráma látványával, visszatérünk ösvényünkre, ahol hamarosan elérjük a Szakadás árkot. A szurdok alján víz kanyarog, itt-ott kissé meg is nehezít a haladást, de azért túrabakancsban áthidalhatóak az akadályok, a gumicsizma pedig egyenesen csodafegyverként győzedelmeskedik.

A kanyon nagyon látványos, falai elérik a 20 méteres magasságot is, és néhol csupán méter szélesre (keskenyre) szűkül. A haladás a mederben nem nehéz, viszonylag kevés a bedőlt fa, és a terep sem komoly igazán. Mégis, van annyi kihívás a túrán, hogy ne legyen egyhangú, ráadásul olyannyira be nem járt és érintetlen a helyszín (semmilyen ösvény nincs), hogy igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat. A Szakadás-árok „érdemi” része, azaz a sziklás szakasz bő 1 kilométer hosszú, végig igen látványos és változatos, ha vízesések is lennének benne, simán elférne akár a Szlovák Paradicsomban is.

Néhány szót kell ejtenünk a fentebb említett Felső-csevicekútról és annak vizéről is.

A csevicék igazi különlegességei a területnek. A szláv eredetű szó eredeti jelentése ’savanyú’. A szénsavas, kénes szagú feltörésről sokáig azt tartották, hogy az egykori tűzhányók területén a vulkáni utóműködés terméke. Azonban a Mátra aktív időszaka mintegy 12 millió éve véget ért, lent aligha tárolódnak már vulkanikus eredetű gázok. A hegység lávakőzetei alatt, óriási mélységben üledékes kőzetek találhatók – ezek pedig a hatalmas nyomás és hő hatására kémiailag bomlanak. Az így keletkező szén-dioxid szökik a felszín felé, s ahhoz közeledve a források vizébe oldódik. A kénes („záptojás“) szagért pedig a pirit nevű ásvány mállása felelős.

A gyomor- és emésztőszervi betegségek gyógyítására is alkalmas csevicék tehát valójában nem is rokonai a jóval fiatalabb (kb. 30 ezer éve abbamaradt) vulkánosság utóműködéseiként fakadó erdélyi borvizeknek (más néven savanyúvizeknek). Bár Magyarország bővelkedik ásványvizekben, azért az itthon is kuriózum, hogy oldott, természetes szénsavtartalmű víz fakadjon a földből. Mivel a csevicéknek régóta gyógyító hatást tulajdonítanak, a legjobban megközelíthető parádsasvári forrás vizét palackozzák is gyógyászati céllal.

A Mátra nyugati lábánál, a Zagyva völgyében fekvő Tar település többek közt éppen ezekről a szénsavas forrásairól híres. A Szalajka-patak (Csevice-patak) menti csevicékről már a 19. században is készültek leírások, elsőként 1851-ben Fényes Elek írt a különleges vízfakadásról. A Felső-csevicekútnál faragott terméskőből építettek medencét, de a kifolyásánál eleinte nem falazták fel teljesen. 1977-ben zárták körbe a medencét, azóta a víz egy csövön keresztül folyik ki. Jellegzetes barnás vize a vastartalmának köszönhető.

A Felső-csevicekút kis tisztásán pihenőt is találunk padokkal. A forrás és környéke természetvédelmi terület, ahol érdemes körülnézni további látnivalókért. A patak túlsó partján áll egy magányos sziklatömb, illetve a környéken több, érdekes alakzatú szikla bukkan ki a földből.

Ahogy kiérünk a szurdokból, folytatjuk utunkat, melyen hamarosan elérjük a Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskolát.

Fenyvespuszta a Mátra északi részén, Bátonyterenyétől 7 km-re található. A csendes erdei környezet páratlan kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Az erdei iskola egyéni kirándulásoknak, erdei iskolai foglalkozásoknak és csapatépítő tréningeknek is ideális helyszíne. A szálláshely az Országos Kéktúra és a Mária-út útvonala mellett fekszik, így a megpihenni vágyó túrázók is igénybe vehetik.

Itt találjuk mindemellett a Tuzson Arborétumot is, melyben teszünk egy rövid látogatást. Tar közelében, a Csevice-patak mentén találjuk a százéves fagyűjteményt, amelyet kutatási céllal hozott létre a botanikus Tuzson János.

A fagyűjteményt dr. Tuzson János botanikus, egyetemi tanár hozta létre a Mátra lábánál fekvő Fenyvespusztán, amelyet 1925-ben vásárolt meg. Az erdőbirtokon kísérleti céllal fás növényeket telepített, elsősorban távoli országokból beszerzett örökzöldeket. Kutatásai során főként a fás növények szövettanával, növényföldrajzi és ősnövénytani kutatásokkal foglalkozott. Elsőként végzett szövettani összehasonlító vizsgálatokat az ipolytarnóci ősfenyő kovásodott fatörzsével kapcsolatban, amit az ő meghatározása alapján nevezték el Pinus tarnociensis-nek. Tuzson előszeretettel kísérletezgetett, termesztett gyógynövényeket is, vagy például rózsabokrokat ültetett, hogy rózsaolajat állítson elő – az utak mentén pompázó rózsabokrok ennek a nyomait őrzik.

A kert a II. világháború után az erdőgazdaság kezelésébe került, ekkor lucfenyővel, vörösfenyővel és szelídgesztenyével erdősítették az arborétumot. Fenyvespuszta manapság is az Egererdőhöz tartozik.

Az itt látható fafajok közül említésre méltó a luc- és vörösfenyő mellett az erdei fenyő, az oregoni hamisciprus, a vöröstölgy, a jegenyefenyő, a balzsamfenyő, a Colorado-fenyő, a szürke duglászfenyő és a japán juhar. A szabadon látogatható gyűjtemény egyik legértékesebb példánya egy 1960 körül ültetett, hatalmas atlaszcédrus.

Ahogy végeztünk az arborétumban tett látogatással, folytatjuk utunkat vissza a buszunkhoz.

Nehézség: Könnyű túra (2/5)

Erőnlétileg kissé megterhelő, kisebb szintkülönbségek lehetnek, az utak jól járható ösvényen haladnak, a megtett távolságok nem túl jelentősek. Normál erőnléttel könnyen teljesíthető. Túrabakancs viselése ajánlott. Túratáv: 5-15 km, szintkülönbség: 0-600 m.

Hossz: 15 km

Időtartam: cca. 6 óra

Szintemelkedés: 286 m

Szintcsökkenés: 286 m

Legmagasabb pont: 409 m

Legalacsonyabb pont: 175 m

Pihenésképp következő megállónk Pásztó községben található Balassi Borpince.

Tulajdonosa emígy vall magukról:

A Mátra-hegység nyugati kapujában a Galyatetőre vezető főút mellet található pincészetünk. Pásztó a Felső Magyarország borrégió, a Mátrai Borvidék kissé elfeledett zuga. Valamikor virágzó, borairól nevezetes mezőváros borászati hagyományát igyekszünk újrateremteni, erősíteni. A közvetlen környék szőlőültetvényein túl a Szűcsi, Gyöngyöspata, Nagygombos dűlőiből szüreteljük az alapanyagot.

A Mátrai Borvidék kiváló mérsékelten kontinentális klímával rendelkezik, a vulkanikus eredetű kőzeteken, andeziten, riolittufán, bara erdőtalaj borítja, normál évjáratban kiegyenlített csapadékmennyiség kedvező a minőségi szőlőtermesztésnek.

Több generációra visszatekintő családi borászati hagyomány, szőlőtermesztés, oltványnemesítés ösztönzött e borászatoknak nem túl kedvező időben, egy „új” pincészet létrehozására. Az közel 500 éves pince felújítását követően épült fel a korszerű feldolgozó és erjesztő tér, ill. az új borászati épület.

Tradícionális, helyi szőlőhajtákkal foglalkozunk, elsősorban reduktív technológiával, friss, zamatos fehérborokkal, mint sárgamuskotály, chardonnay, rizling, szürkebarát ill. könnyű kékfrankos vörösbor mellet, a tipikusan bordeaux-i házasítás is megtalálható egy nagyobb testű vörösborban.

A pincészetben a pincelátogatás mellett még egy igazi nagy kihívás is vár ránk. Egy igazi Mátrabeli bor- és pálinkakóstolóval egybefont borvacsora. Ami a vacsorát illeti, választhatunk egy magyaros babgulyás vagy pincepörkölt közt. Ezt a jelentkezéskor kell mindenkinek megjelölnie.

Bor- és pálinkakóstolási fronton kóstolhatunk hét fajta bort (fajtánként 1dl) és egy fajta pálinkát. Aki ezeken felül még kóstolna más fajtákat is (persze csak ha bírja), saját költségen kedvezményes áron ezt megteheti. Természetesen lehetőségünk lesz a kóstolt, vagy nem kóstolt borokból, pálinkákból vásárolni is.

Figyelem! Az időjárás alakulása befolyásolhatja a túrát. Zord időjárás esetén, rossz látási viszonyok közepette a túra programját túravezetőnk megváltoztathatja.
A programot a résztvevők erőnléte is befolyásolhatja. A változtatás a túravezetőnk hatáskörébe tartozik és minden résztvevőre kötelező érvényű. Ez a te és társaid biztonságát szolgálja!

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Erre a célra egy külön zacskót kapsz.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Figyelem! Az időjárás alakulása befolyásolhatja a túrát. Zord időjárás esetén, rossz látási viszonyok közepette a túra programját túravezetőnk megváltoztathatja.
A programot a résztvevők erőnléte is befolyásolhatja. A változtatás a túravezetőnk hatáskörébe tartozik és minden résztvevőre kötelező érvényű. Ez a te és társaid biztonságát szolgálja!

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Erre a célra egy külön zacskót kapsz.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Figyelem! Az időjárás alakulása befolyásolhatja a túrát. Zord időjárás esetén, rossz látási viszonyok közepette a túra programját túravezetőnk megváltoztathatja.
A programot a résztvevők erőnléte is befolyásolhatja. A változtatás a túravezetőnk hatáskörébe tartozik és minden résztvevőre kötelező érvényű. Ez a te és társaid biztonságát szolgálja!

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Erre a célra egy külön zacskót kapsz.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Kirándulás ára 68€ (klubtagoknak 63€)

Előleg 30€ (klubtagoknak 25€)

A fennmaradt összeg befizetési határideje 2024 május 1!

Az ár tartalmazza:

– Az utazás árát klimatizált luxus autóbusszal

– Pincelátogatást és borkóstolót választható gazdag vacsorával

Az ár nem tartalmazza:

-Utasbiztosítást (ezt mindenki egyénileg intézi

Felszállási lehetőségek:

Dunaszerdahely TESCO buszmegálló

Nagymegyer LIDL parkoló

Gúta Jednota COOP parkoló

Komárom, Hotel Európa

(az indulás és egyes felszállási lehetőségek időpontjáról később adunk tájékoztatást)

A szolgáltatók az energia és üzemanyag árainak változásával az ár változtatás jogát fenntartják!!!

Jelentkezni ITT:

KIRÁNDULÁS LEMONDÁSA ÉS STORNO KÖLTSÉGEK: (lehetőség van találni valakit magunk helyett)

– 61 és több nappal a kirándulás előtt 0%. (a STRORNO ingyenes)

– 61 – 15 nappal az indulás előtt 50% (visszafizetjük a befizetett összeg 50%-át)

– 14 – 0 nappal az indulás elött 100% (a befizetett öszeget nem adjuk vissza, csak súlyos betegség és hasonló esetekben.)

Felszerelés ajánló:

Felszerelés: Javasoljuk egy, kb. 20-25 literes hátizsák használatát a napi túrák felszerelésének szállítására.
Öltözék: túrabakancs, esőkabát, kényelmes túraöltözet, fejfedő a nap ellen, kulacs, túrabot, napszemüveg, napvédő krém. A jó minőségű túracipő, esőkabát fontosságát külön hangsúlyozzuk, kérjük, ezekre mindenképpen figyelj oda.

Korhatár: 

12 éves kortól ajánlott a túra.

Egészségügyi tudnivalók: 

Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Vezetőink kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.

Kérdések esetén keressetek bizalommal:

Méhes Csaba

info@guttura.eu

0940 180 141

Pridaj komentár

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená. Vyžadované polia sú označené *