Március 23-án veszi kezdetét a Kyocera Everest Expedíció 2023, melynek keretében Suhajda Szilárd mesterséges oxigén használata nélkül szeretné elérni bolygónk legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. Magyar állampolgárnak ez máig nem sikerült.
Ehhez maximális támogatást nyújt cégünk, a Global-Union Kft. mint az expedíció hivatalos főszponzora, mely ezáltal a “Kyocera Everest Expedíció 2023” nevet viseli.
Suhajda Szilárd munkásságát közel 5 éve nagy figyelemmel és támogatással követjük, s ez idő alatt rengeteg mindenen – sikeren és kudarcon egyaránt – mentünk együtt keresztül. Maga a hegymászás mindig is közel állt a hozzánk, ugyanis vállalati filozófiánk nagyban megegyezik a sport mögött álló értékekkel. A természet közelsége és annak tisztelete, továbbá a célok vízionálása és azokért való becsületes küzdelem az általunk képviselt japán márka, a Kyocera, filozófiájával azonosul.
Szilárd a “tiszta” hegymászást képviseli, azaz mégegyszer felhívnám a figyelmüket, hogy az expedíció során semmilyen plusz külső segítséget nem vesz igénybe. Csak hogy éreztessem a célkitűzés komolyságát, a Mount Everestnek eddig 13.500 megmászása van, ebből mindössze 200 történt palack nélkül, ami kevesebb mint 2% világviszonylatban. Még kisebb az a szám, amikor a mászó egyedül érte el a csúcsot, további asszisztencia, azaz teherhordók és hegyivezetők, vagy nagy háttércsapat, akárcsak támogatása nélkül.
![](https://www.guttura.eu/wp-content/uploads/2023/03/334724415_663354042462544_2309940712241668350_n-768x1024.jpg)
![](https://www.guttura.eu/wp-content/uploads/2023/03/334798638_214090684613933_7887605026956543186_n-1024x576.jpg)
![](https://www.guttura.eu/wp-content/uploads/2023/03/335327180_172790618888862_8576144051659214331_n-1024x768.jpg)
Az Everest egy ikonikus és tekintélyes kihívás minden hegymászó számára, s Szilárd ezzel élete legnagyobb megpróbáltatására indul el.
Figyeljék, kövessék a „Kyocera Everest Expedíció 2023“ történéseit Suhajda Szilárd oldalán, a Global Union Kft. Facebook oldalán, illetve itt az oldalunkon.
Sikeres expedíciót és biztonságos hazaérkezést kívánunk Szilárdnak!
(forrás: Global Union)